francia-amerikai-dán thriller, 110 perc, 2016, 18 éven felülieknek

Egy teljesen semmitmondó, de nagyon gyönyörű lány, ki tudja honnan és miért a nagyvárosba költözik, és két pillanat alatt modell lesz. Noha mindenki féltékeny rá, és nincsenek kapcsolatai, mégis, mondhatni mindenféle probléma nélkül ő lesz a legkeresettebb. Csak spékeljük meg a filmet úgy 10 liter vérrel, meg pár sötét, sejtelmesnek szánt jelenettel, amiről nem tudjuk, hogy megtörténtek-e, de mindegy is, hiszen úgysem látunk belőle semmit. Akár ennyiben le is lehetne tudni a filmet, dobjuk ki az üres popcornos dobozt és villamosozzunk haza, vagy csak kapcsoljunk át a Barátok közt-re.

Persze azért nem ennyire egyszerű a film. Nem gondolom, hogy van abszolút mércéje a jó filmnek, mégis azt hiszem, annál a meghatározásnál maradnék, hogy amire öt év múlva is emlékezni fogsz. Persze ez nem jelenti, hogy élvezted a filmet, csak annyit, hogy nyomot hagyott, de talán éppen erre van szükség.

Szóval jó film-e a Neon démon?

Nem. A film végére már nem emlékeztem egyetlen szereplő nevére sem, de azért most kikerestem, hogy értelmesen hivatkozhassak rájuk. Jesse (Elle Fanning) ez a fent említett gyönyörű lány, akiről a történet szól, akiről végtére is összesen két dolgot tudunk meg: a szülei meghaltak, és magatartás zavaros. Ez a két mondat, szinte szó szerint ilyen röviden, tömören, és semmitmondóan hangzik el, tökéletesen kontextus nélkül.

Hosszú hosszú nyitójelenet, sok sok név a piros, kék, lila színekben úszó, hát mondjuk, hogy bútorok, majd egyszer csak benne találjuk magunkat egy nagyon mélynek szánt jelenetben. Modellek sminkelik magukat egy szórakozóhely mosdójában, és arról beszélgetnek, hogy miért is neveznek el mindent rúzst valamilyen ételről, vagy a szexről. Szuper beszélgetés indító nem mondom. Következő három mondatból kiderül, hogy nem ismerik Jesset, hogy ki mit plasztikáztatott magán, majd az egyik csaj azt mondja, tényleg, neked meghaltak a szüleid. Nem tervezek más jeleneteket párbeszéd szinten megosztani veletek, de körülbelül ennyi értelme van mindenek. Az egész 110 perce egyébként is csak körülbelül 5 percnyi beszéd jut, én azt mondom, hogy ki is hagyhatták volna. Egyébként is elementáris művészkedés a film, akkor legalább nem kellett volna fizetni valakit a szöveg megírásáért, és most arról beszélhetnénk, hogy milyen merész 2016-ban kihagyni a beszédet egy filmből. De így csak úgy éreztem magam, mintha a Bűn és bűnhődés harminc oldalas rövidített olvasmány formátumát olvastam volna – ha az eredetit, akkor sokáig tart, és gyakran unom, de a rövidített, akkor még mindig túl hosszú, de már értelme sem sok van.

De nem ettől lesz igazán ingerszegény ez a film. Ez ugyebár egy thriller. Sokan kötelezőnek gondolják tehát, hogy sok félhomályos, sötét, nyomasztó fényhatású jelenet legyen benne. Hát ezzel sikerült kissé túlzásba esni. Egyetlen jelenet van csupán, ami ezektől a hatásoktól mentes, valódi színeket használ, nem akar nyomasztani (itt látható egy gyönyörű kanapé, amin olyan szívesen ücsörögnék én is…). Ellenben az éjszakai jelenetek annyira sötétek, hogy sziluett szintjén is alig látható bármi. Az sem fér bele legkevésbé sem, hogy a főszereplő csajt nem lehet felismerni a képeken, de hogy Keanu Reeves bácsiból annyira nem látszott semmi, hogyha nincs róla vele egy félperces jelenet nappal, akkor csak a stáblistánál derül ki, hogy játszott a filmben, az már olyan érdekes. Szóval thriller ide, művészkedés oda egy kis neont csempészhettek volna a démonból a forgatásra is, hogy lássunk valamit.

Szóval a képnek csupán ennyi hibája volt, jöhet a hang. Azt már talán kellőképp kiveséztem, hogy beszéd nem sok van a filmben, de akkor ehhez hozzájön egy kis bosszantó apróság. A zene. Hogy milyen a műfaj, bejön-e, nem jön be (nem), ötlet szintjén még passzol is a kékeslila képekhez, csak egy a baj. Amint valaki elkezd beszélni, a zene úgy hallgat el, mintha elvágták volna. Gyakorlatilag háttérzajok sincsenek, csak a néma csend a szereplő tisztán csengő hangja körül (például a diszkós-rúzsos jelenetnél is). 7 millió dollár a film költségvetése. Tényleg nem volt erre pénz, hogy ezt megoldják? Úgy éreztem magam minden ilyen jelenetnél, mintha valami filmszakos vizsgafilmet néznék (persze egyes vizsgafilmek mérföldeket vernek a Neon démonra).

Talán az egyetlen jelenet, aminek rendes hangjai voltak (persze zene itt sem volt), az egy casting volt. Rengeteg gyönyörű nő, bugyi-melltartó-tűskarkú természetes kombinációjában. Az ember kicsit örül, kicsit gyönyörködik, hogy végre, lesz egy kellemes jelenet, ahol láthatunk dolgokat. Majd egyszercsak elősétál Jesse, és a kép összetörik. Mindenkinél 10 centivel alacsonyabb és olyan görnyedten jár, hogy ha ő a gyönyörű modell akkor akár én is lehetnék (megj. olyan görbén tartom magam, hogy anyukám időnként megkérdezi, hogy szárnyakat növesztek-e épp a hátamra). És a nagy feladat az, hogy sétálni kell. A lányok lábát eközben egyáltalán nem látjuk, csak a műanyagpadlón csikorgó tűsarok hangját halljuk, legszívesebben befogtam volna a fülem, persze ez a jelenet is lassított felvételben, mint a jelenetek hetven százaléka (ha mindent normális sebességben raktak volna bele a filmbe, szerintem 40 perc alatt letudtam volna, és belefért volna a maradék időbe két agymenők rész…), és valami olyan fájdalmat akarnak éreztetni a nézővel, mintha lebombázott házak között rohanna egy síró szír kisgyerek, miközben (lassított felvételben) puskaropogás hallható. Kedves rendező (Nicolas Winding Refn), ha ezt a hatást szeretnéd elérni, kérlek, forgass egy kevésbé semmitmondó filmet, köszike.

Kicsit az látszott a filmen, hogy megpróbálja honfitársa, Lars von Trier stílusát koppintani, csak sajnos nem járt sikerrel, esetlen utánzat lett. De más párhuzamokat is felfedeztem a filmben (persze ezek lehet csak nekem voltak ilyen trigerek). Például ott van a csaj ábrázolása, a tekintet, ahogy folyton nagyon közelről látjuk az arcát, és maga az arc is, tökéletesen olyan volt nekem, mint a 2013-as filmadaptáció Stephen King Carrie-éből. Jó, Chloë Grace Moretz fél fokkal kedvesebb arberendezéssel van megáldva, de mikor az utolsó jelenetekben látható arckifejezés tökéletesen passzol. A másik pedig megint egy tökéletesen indokolatlan jelenet. Egy másik modell csaj kiborul, mert nem ő kapja meg a kifutómodell munkát, hanem Jesse, ezért a női wc három méter hosszú tükrébe hajít egy szemetest (hölgyeim és uraim, kérem, jelentkezzen már, aki valaha fürdőszobai szemetest, vagy azzal egyező méretű vagy súlyú dolgot hozzávágott már életében tükörhöz, mert én a fogkefénél megálltam úgy hat éves korom körül). És ezt a teljesen valószínűtlen jelenetet hallja meg Jesse, és besétál, hogy megvigasztalja a csajszit azzal, hogy „szerintem ügyes voltál” (valljuk be, ettől mindannyian megnyugodnánk, igaz?). És egy újabb semmitmondó négymondatos párbeszéd után Jesse beletenyerel a tükör cserepeibe. Az hagyján, hogy a tükör úgy tört össze, hogy minden darabja a falon maradt, Jesse nem is a mosdókagylóra támaszkodik, hanem az ajtó melletti falnak. Szóval minden tekintetben lehetetlen, majd itt jön a hasonlóság, a másik csaj látszólag segíteni akar neki kiszedni a kezéből a cserepeket, majd elkezdi nyalni vagy szívni, tudom is én, a kezéből a vért. És itt csap át egy Fekete hattyú komédiába a történet, majd egy későbbi majdnem szexjelenetben a sminkes csajjal folytatódik ez az érzés.

Ha már a sminkes csaj. Őt fontos szereplőnek akarja láttatni a film, de a vége felé valahogy annyira összekeveredik a valóság a víziókkal, hogy teljesen bizonytalanná válik a fontossága. De persze a láttatás is eléggé kínos. Mindenféle előzmény nélkül látjuk, hogy besétál egy ravatalozóba, és sminket, frizurát csinál a halottaknak. Ő oké? És? Ennél esetlegesebb már csak akkor lehetne a dolog, ha abban a fent említett bulizós jelenetben említik ezt meg: - Hallom meghaltak a szüleid. – Igen – De izgi, képzeld, én minden nap hullákkal dolgozom, lehet ismertem a szüleidet. Jesszusom… Szóval a potenciálisan jó karaktereket is sikerül elszúrnia a filmnek. A többi próbálkozás és még ennél is annyival sivárabb, hogy szinte szót sem érdemel.

Na és mi a helyzet a korhatár besorolással? Tudom én, hogy ennek a dolognak szabályai vannak, stbstb, DE egyetlen olyan jelenetet sem tudok mondani, ami miatt ez a film megérdemelné a besorolást. A tükörszilánkba tenyerelés ehhez kevés, tök sokat gondolkoztam, hogy mi lehet az ok, de a „legkárosabb” jelenet (nem szeretném teljesen lelőni a sztorit, hátha megnézitek), mikor az egyik csaj kiköp egy szemet. De a nem a koponyában lévő szemeket egy-két Disney rajzfilm is elvisel (pl. Herkules), szóval teljesen tanácstalan vagyok. Viszont arra számítottam, hogy látni fogunk meztelen nőt, de nem. Elmondják ugyan, hogy a csaj meztelen, végig is nézzük, ahogy levetkőzik, és egy csöppet furcsa (de hát ebben a sztoriban mindenki az!) fotós bekeni a testét arany festékkel, de mindvégig csak a nyaktól felfelé látjuk Jesset. Ha már úgyis ebbe a kategóriába tartozik a film, akkor lehetett volna csöppet explicitebb, nem? Vagy ez mázas prüdéria koncepcióhoz tartozik? De hát leplezetlenül akarja bemutatni a sötét modellvilágot, nem? Szóval ezen a ponton is elvesztett engem kicsit a film.

Azért némi pozitívumot mégis fel tudok hozni a filmmel kapcsolatban. Ugyan a párbeszédek összességében gyengék, mégis volt pár jó tételmondat, amire egész jó filmet lehetett volna felhúzni.

Nem tudok énekelni. Nem tudok táncolni. Nem tudok írni… De csinos vagyok…

hangzik el a film első felében Jessetől. Nagyon jó kérdéseket vet fel emberi értékekről, és nem az a szimpla önsajnáltatás, hogy „ez az egyetlen, amiben jó vagyok”. Egyfelől érezni lehet belőle, hogy maga is kellemetlennek találja, hogy ezt hozza fel képességként, másfelől tényleg szomorú, hogy nincs más lehetősége. Nagyon jó lehetőség lett volna ez a mondat, sok felé lehetett volna haladni vele.

- Különben is, senki nem szereti, ahogy kinéz.

– Én igen.

Megintcsak rengeteg lehetőséget adhatott volna ez a rövidke párbeszéd. Elégedetlennek kell-e lennem? Változtatnom kell-e magamon? Van az a pillanat, mikor valaki, már elég szép, vagy a legszebbek is utálnak valamit és változtatni akarnak, és így tovább a végtelenségig? Vagy csak egyetlen ember lehet elégedett, aki aktuálisan a legszebb? Egyáltalán, számít e, hogy elégedett vagy, ha szinte hibátlan vagy erőfeszítés nélkül?

Az igazi szépség a legnagyobb érték a mai világban.

Az igazi alatt itt természeteset kell érteni a film szerint, felteszi a kérdést, hogy a két gyönyörű lány közül melyik, aki plasztikáztatott, vagy aki nem. Már ez is egy jó kérdés, de tovább lép a gondolat, vajon tényleg a belső értékek a legfontosabbak? Megismerte volna-e egymást a két szereplő egyáltalán, ha a lány nem különösen szép?

Ezek miatt az apró gondolatfoszlányok miatt (amiken bőven jut idő töprengeni a nem túl eseménydús film közben) nem kínszenvedés a film közel két órája (meg a kanapé), de sajnos nem mentik meg a felejtéstől.

Összefoglalás

Milyen a film a saját kategóriájában (thriller)? A rangsor alján van, válassz egy másikat.

Milyen a képi világ? Ha eddig nem nézted meg moziban, már ne is tedd. Sőt, lehet, hogy elég, ha egy telefonon nézed.

Milyen a hangzás? Vizsgafilmes, ne sok jóra számíts.

Milyen a történet? Sajnos felejthető, de vannak jó pillanatok.

Milyenek a színészek? Nagyon vegyes. Vannak teljesen összekeverhető arcok és karakterek, de egy-két karaktert azért ügyesen elkaptak.

Mikor ajánlom a filmet: 

• Ha jól bírod a lassú filmeket.
• Ha pont ez megy a pro4-en és messze a távirányító, hogy elkapcsolj.
• Ha nem vagy filmsznob, és végig tudsz nézni egy közepes filmet is.