amerikai vígjáték, 96 perc, 2016, 12 éven felülieknek

Bobby Dorfman New Yorkból Los Angelesbe költözik, hogy szerencsét próbáljon. Egyedül nem igazán talál munkát, de tehetős bácsikája Phil – hosszas könyörgés után – felkarolja, maga mellé veszi lótifutinak, és bemutatja a filmes világ hírességeinek. Ám Bobby nem az állástól a legboldogabb, hanem Phil bácsi titkárnőjétől, Vonnietól, akibe az első pillanatban reménytelenül beleszeret. Sajnos pechére viszont a lánynak már van barátja, így türelmes várakozik a háttérben, s mikor szakítanak akkor csap le rá. Kapcsolatuk jól alakul, Bobby el akarja venni feleségül, visszamenni vele New Yorkba, és beszállni bátyja kissé kétes alapokon nyugvó bárjába. Azonban pár nappal a költözés előtt kiderül, hogy Vonnie volt barátja nem más, mint Phil bácsi, aki végre elszánta magát: elválik feleségétől, és feleségül veszi Vonniet. Bobby egyedül költözik hát, és beleveti magát a bár körüli teendőkbe. Persze a szórakozóhellyel semmi rossz nem történhet, hiszen bátyja, Ben nem riad meg az emberöléstől sem, ha az hozzásegíti a haszonszerzéshez. Kettejük ismerősi körei így itt találkoznak, egy asztalhoz ülnek hollywoodi sztárok és a new yorki gengszterek. Bobby itt ismeri meg feleségét, Veronicát is, akitől gyereke is születik, úgy tűnik minden jól megy, mikor Bent letartóztatják és halálos ítéletet szabnak ki rá emberölés miatt. Így Bobbyra szakad az egész bár, és utolsó kis csavarként még Phil bácsi és Vonnie is megjelenik a színen, hogy Bobby és a lány még egyszer egymásba gabalyodjanak.

Kezdjük a legfontosabbal: ez volt a legjobb film, amit 2016-ban láttam. Taps és gratuláció, fantasztikus lett. Mindezek mellett azért fontos tudni, hogy Woody Allen mind színészként mind rendezőként az örök kedvencem, így csöppet elfogult vagyok az irányában (természetesen tudok olyan filmet mondani tőle, amit borzalmasan untam, de erről majd máskor). Mérhetetlen meglepetés volt számomra, hogy visszanyúlt a 20 évvel ezelőtti stílusához. Ez most nem olyan, mint azok a filmek, amiket a közelmúltban csinált, nem egy Vicky, Christina, Barcelona; nem egy Éjfélkor Párizsban;  nem egy Blue Jasmin. Ez az a tipikus régi fajta Woody Allen film, ami elsőre az eszünkbe jut. Tökéletesen az Annie Hall, Játszd újra Sam!, Amit tudni akarsz a szexről, Agyament Harry vonalon mozog, behelyezhető a sorozatba. Szóval gyakorlatilag az Agyament Harry óta, 1997 óta nem csinált ilyen filmet, húsz év kihagyás után ez elég megdöbbentő volt számomra, de a lehető legpozitívabb értelemben. De nem csak halvány áthallások vannak a filmben, egész konkrét utalásokat is ad, például mikor a film elején Bobbynak még nincs munkája, nagyon unatkozik, és a bátyja unszolására életében először felhív egy kurvát. A lány sajnos két órát késik, ráadásul ez az első alkalom, hogy pénzért csinálja, szóval Bobbynak minden szempontból elmegy a kedve a szextől, csak le akarja tudni a dolgot, de a lány ezen meg kiborul, hogy biztos csúnya, és nem vonzó. Egy teljesen tipikus huzavona alakul ki, aminek a végén Bobby a lány kezébe nyom egy köteg bankót, és azt mondja: fogd a pénzt és fuss! (1969-es filmének címe)

A főszereplő Bobby Dorfmant Jesse Eisenberg játssza (The double, Social network, Zombiland, Szemfényvesztők), akiről egész eddig úgy gondoltam, hogy méltatlanul nagy figyelmet kap, annyira azért nem játszik jól, mint ahány fontos szerepet kapott, de most rácáfolt minden eddigi meglátásomra. A szerepet gyakorlatilag magára írta Woody Allen, és Jesse Eisenberg ennek megfelelően tökéletesen megtanulta, hogyan gesztikulált, mozgott a régi filmjeiben. Parádés. A legapróbb mozdulatig tökéletes munka, amit csinál egy az egyben, mintha a fiatal Woody Allent látnám. Persze ezzel az egésszel együtt jár az is, hogy nem igazán van története a filmnek. Ez egy rakás eszméletlenül vicces jelenet, szituáció egymás után, de igazából nem tart A-ból B-be a történt, ilyen szempontból nem fogok tudni sokat mondani a filmről.

Természetesen ebből a filmből sem maradhat ki a zsidó vonal, kívülről belülről megvannak az ehhez tartozó poénok. Dorfmanék egy zsidó család, és még külön viszály is van Bobby apja, és sógora Phil bácsi között, hogy ki a jó zsidó és ki a rossz zsidó. Az összes sztereotípia a sóherségről, kereskedésről, háttérhatalomról és minden egyébről elhangzik, amit én személy szerint szórakoztatónak tartok, az önirónia minden fajtája mérhetetlenül mulattat. Különösen vicces, mikor Bent halálra ítélik, és a végrehajtás előtt a börtönben kikeresztelkedik, mert a zsidóknál nincs mennyország, és hát akkor mégiscsak jobban megéri kereszténynek lenni, ha ott az élet után jön valami. Persze ettől a család teljesen összeomlik, el se tudják dönteni, hogy mi a rosszabb, hogy kikeresztelkedik, vagy hogy ki fogják végezni. Az apja mondja is az anyjának, hogy egyébként is fene rossz dolog ez a vallás, nem is érti miért imádkozik 60 éve, ha sosem kap válasz, mire jön a bölcs felelet: ha nincs válasz az is válasz.

Külön említést igényel a film első fele, a Los Angelesben játszódó részek. Egészen egyszerűen annyira jól megszerkesztett minden jelenet, hogy észre sem veszi az ember, hogy telik az idő, ugyanakkor a költözéskor teljesen azt hittem, hogy itt lesz a vége a filmnek, mert olyan lezártnak és teljesnek tűnt, de persze kétség nem fér hozzá, hogy a new yorki részek nem elvettek a film értékéből, hanem hozzá tettek. Itt van ugyanis ez a szituáció, hogy Bobby az első találkozásukkor beleszeret Phil bácsi titkárnőjébe Vonnieba, aki nagyon hamar tisztázza, hogy barátja van, de szeretne jóban lenni Bobbyval. Sokáig mi, a nézük se tudjuk, hogy ez a bizonyos barát Phil bácsi, akivel titokban jár össze, sötét kocsmákban találkozgatnak, a férfi folyton ígérgeti, hogy elválik a feleségétől, és feleségül veszi őt. Aztán az egyéves évfordulójukra (papírlakodalom), Vonnie egy Rudolph Valentino szerelmeslevelet vesz ajándékba a férfinak, akinek gyönyörű időzítéssel pont ekkor jut eszébe, hogy szakítani kellene a lánnyal, és meg is teszi. Ebből a kellemetlen szituációból Vonnie egyenesen az unokaöcs karjaiba menekül, s a narrálás tanúsága szerint bele is szeret. Aztán itt veszi kezdetét egy csodás szituációs komédia, ugyanis a két férfi nem tud arról, hogy mindketten ugyanazt a nőt szeretik, s mindketten úgy gondolják, a másiknak mesélik majd el szerelmi ügyeiket. Phil bácsi elmondja, hogy elválik a feleségétől, mert beleszeretett valakibe, és csak reménykedik, hogy még szereti őt a lány és nem talált mást. Mivel Bobby nem tud róla, hogy az illető hölgy Vonnie, tovább meséli ezt neki, így a lány két tűz közé kerül, de egyik férfinak se mondja el, ki a bizonyos másik az életében. Majd Bobby elmeséli Phil bácsinak, hogy Vonnieval elköltöznek New Yorkba és összeházasodnak, és pont ekkor meglátja a Rudolph Valentino levelet bácsikája irodájában, így kettejüknek egyszerre gyakorlatilag esik le a húsz fillér. Vonniera marad a döntés, s végül Phil bácsit választja.

Nagyon tartottam tőle, milyen lesz Vonniet alakító Kristen Stewart, a Twilight sorozat felejthetetlen főhősnője, talán csak ilyen hírességvadászat miatt került be a csapatba, de azt kell mondjam színészkedett. Rendben, a száját továbbra sem tudja becsukni, amit az ember vagy megszokott már (igen, bevallom én is láttam az összes Twilight filmet, mint gyakorlatilag minden lány, aki 1990 és 2000 között született, és szerintem jó pár fiú is), vagy örökkön örökké idegesíteni fogja, de ezt leszámítva valóban egy karaktert alakít és nem egy beszélő fatuskót, ami nagy-nagy megkönnyebbülés. Még olyan jelenetek is voltak, amikben kifejezetten jól játszott, rém szórakoztató volt.

Akkor itt a színészek vonalán egy kis háttér sztori: Phil bácsit eredetileg Bruce Willis játszotta volna (lássuk be, Kristen Stewart után epekedve nem vicces, egyenesen komikus és szürreális lett volna), de egy másik szerep miatt visszamondta a filmet, így esett a választás Steve Carell-re, aki bár sokkal jobb, de még ő is kissé furcsa a korábbi filmjei miatt, a kelleténél talán többször ugrott be a Gyógyegér vacsorára.

Igazából mindenki nagyon jól játszik, még azoknak a szereplőknek is jól körvonalazott személyisége, szerepköre van, akik csak 1-2 percre jelennek meg. Mindenki jól megjegyezhető, senki nem veszi félvállról a munkát, nem látszik senkin, hogy jaj, csak mellékszerepet játszom, minek adjak bele mindent?

Külön említést érdemel a felvétel, mert több, mint csodás lett. Régi fényképet, filmet idéző színekkel készült a film, egyszerűen mesés, ugyanígy a ruhák és díszletek is, egyszerűen pazar. Nem is szólva a zenékről, ami minden Woody Allen filmben igazán hatásos és megkomponált, persze lehet az is rásegít, hogy szeretjük a jazzt, de az egész film alatt egymás térdén doboltuk a ritmust. Ennek örömére ide is teszem az előzetest, hogy kicsit belepillanthassatok a csodába:

Egyetlen negatívumot tudok csak felhozni, bár igazából ezt sem a filmhez, csak a magyarországi forgalmazóhoz: mi ez a szinkron??? A narrátor az eredetiben Woody Allen, akit a magyar változatban Papp János szinkronizál, de miért is? Egyetlen korábbi filmjéhez sem ő szinkronizált, tökéletesen idegen, egy pillanatig sem hasonlít. Kern András szinkronnal sokkal hasonlóbb lett volna a hanglejtés, a stílus, meg őt már úgy megszoktuk, hiszen kb. 70%-ban ő adta Woody Allen hangját. Vagy Szacsvay László is lehetett volna, ő is szinkronizálta párszor, de most előhúzni a kalapból valakit, aki tökéletesen karakteridegen… A többi magyar hang is időnként és helyenként furcsa. És azt egyáltalán nem értem, miért nincs egyetlen mozi sem, ami eredeti hanggal játszaná ezt a filmet? Még művész mozikban is kizárólag szinkronnal látható. Szóval esélyem sem volt eredetiben nézni, ami egy elég nagy mínusz pont.

Összefoglalás:

Milyen a film a saját kategóriájában (vígjáték)?  Nagyon intelligens humora van, végre egy film, ahol nem fingós poénokon röhögünk, meg azon, hogy egy szereplő leesik a lépcsőn, DE rengeteget nevettünk, nagyon jó.

Milyen a képi világ? Gyönyörű. A színek a képek, a háttér a ruhák, minden meg van tervezve és tökéletes is lett.

Milyen a hangzás? Imádtam a film zenéjét, utána meg is hallgattam egy 2 órás válogatást Woody Allen filmek zenéjéből. Viszont a szinkron borzalmas.

Milyen a történet? A történet inkább eszköz, nem különösebben fantasztikus, de talán nem is kell annak lennie, de a jelenetezés megnyerő.

Milyenek a színészek? Mindenki remekül játszik. Jesse Eisenberg különösen fantasztikus, már csak miatta megéri megnézni.

Mikor ajánlom a filmet:

• ha Woody Allen rajongó vagy
• ha moziba szeretnél menni az elkövetkező pár hétben, és nem érdekel a Doctor Strange
• ha odáig vagy a jazzért, az OT autókért, és ’30as évek Amerikájáért
• ha szereted a szituációs komédiákat
• ha másfél órán keresztül nevetni szeretnél
• ha érdekel, hogy melyik film tetszett nekem a legjobban 2016-ban