francia filmdráma, 105 perc, 2015, 12 éven felülieknek

Igaz történet alapján. Magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő, nagyon vegyes vallási összetételű gimnáziumi osztály történelem tanára és osztályfőnöke lesz Anne Guegen. A többi tanárral ellentétben nem hajlandó lemondani az osztályról, elhatározza, hogy kizökkenti őket és felkelti az érdeklődésüket: nevezi őket egy versenyre a holokauszttal a deportálással kapcsolatban. A közös munka összekovácsolja a csapatot, megváltoztatja a világnézetüket és komoly tanulásra ösztönzi őket, a végén még a versenyt is megnyerik.

Mielőtt elkezdenék a filmről beszélni, csak pár szót: nagyon igyekszem majd elsősorban a filmről beszélni, és nem feltétlenül ideológiákról élményekről beszélni, de ez nagyon nehéz nekem, mert a világtörténelem egyik legjelentősebb eseményének tartom a holokausztot, amiről szerintem méltatlanul kevés szó esik a közoktatásban. Az egyik középiskolai töritanáromtól meg is kérdeztem, mikor tanultuk – olyan távolságtartónak, szenvtelennek éreztem az egészet, ennyi és ennyi ember, itt és itt meghalt, a rasszizmus rossz, mintha tényleg semmi más nem volna, csak másfél oldal egy történelemkönyvben -, hogy ennyi volt az egész, vagy fogunk Rendesen is tanulni a holokausztról? Azt mondta, hogy ő ennyire gondolt, mert úgy is tanultuk nyolcadikban, meg annyit hallunk róla, biztos tud róla mindenki mindent. Nem emlékszem pontosan mit mondtam, de közepesen tiszteletlenül közöltem, hogy ezt nevetségesen kevésnek érzem, és igen, akkor is beszélnünk kell róla, ha nehéz, ha pityeregni fognak a lányok. Másnap óra elején lehetett írni neki egy fogalmazást, 3 téma közül lehetett választani, a másik kettőre nem emlékszem, de az egyik – amiről írtam – az volt, hogyan kellene tanítani a holokausztot. És ezután tényleg beszéltünk róla, és tényleg néztünk filmet és képeket, és ezért mérhetetlenül hálás voltam. Nem azért, amit tanított, hanem azért, amit tett, hogy kikérte a véleményem, és nem csak látszólag, hanem valóban, és tett azért, hogy jobbnak érezzem, amit csinál. Szóval akkor írtam elég sok mindent, de most úgy gondolom – és ezért a hosszas bevezető -, hogy így kellene tanítani a holokausztot, mint ebben a filmben.

Ha a filmet, mint szórakoztató eszközt tekintjük, ez bizony csak egy erős közepes. A holokauszt filmek kategóriájában is igencsak hátracsúszna, de azt hiszem remek oktató film. Sokáig gondolkoztam azon, hogy a rengeteg nyitva hagyott kérdés, ez az egész kerettörténet, vajon szándékos-e. Direkt nem ad válaszokat, hogy a néző gondolkodhasson, esetleg nem mer állást foglalni, vagy a történet csúszik el valahol. Sok ponton naiv kedvességgel megajánlanám, hogy gondolkodtatni akar, de néhány helyen azt hiszem feleslegesen elvarratlanok szálak.

Rögtön a nyitójelenet válasz nélküli, a történethez egyáltalán nem csatlakozó. Két nő vitatkozik egy tanárral, el akarják kérni egyikük érettségi bizonyítványát, de nem kaphatják meg, mert hijabot viselnek, a francia törvények alapján pedig tilos ebben járni iskolába. Elhangzik a jogos érvelés, a lány már nem az iskola diákja, nem köteles többé annak öltözködési rendjéhez alkalmazkodni. Végül az igazgatótól is megerősítést nyer, nem kaphatják meg az érettségit, ha nem veszik le a kendőt. Eszméletlen erős jelent, jól kitalált, és teljesen fellelkesültem, hogy erről is szó lesz, de sajnos nem. Nem derül ki mi lett a lánnyal, a kendőről több szó nem esik.

Valamelyest még ennek a folytatása a beiratkozás napja, a reggeli procedúra: mindenkivel levetetnek mindent, ami a vallási hovatartozására utal. Kendőt, keresztet, sapkát stb. Ez a felesleges erőszak, amivel nem egyenlőkké, hanem egyformákká akarják tenni a diákokat, igazából az első pillanatban csődöt mond. Nem kell ahhoz se kereszt, se kendő, se semmi egyéb, hogy mindenki tudja egymásról, hová tartozik. Ez inkább csak állandó küzdelmeket hoz létre: ki mennyit enged, ki mennyit hajlandó feladni a hitéből, mennyire érzi kötelességének, hogy megtagadja önmagát.

Az első találkozásuk az osztályfőnökkel egy harc, bizonyos szinten egy katasztrófa. Ki nem került abba a fakultációba, amibe akart, névsorolvasás, és küzdelem, hogy levegyék a sapkát, letegyék a telefont, kiköpjék a rágót stb. Igazából nem értem, hogy hoz ki a film egy pozitív karaktert Guegenből, aki nekem az első pillanattól szinte az utolsóig antipatikus. Esküszöm pont azt éreztem a film elején, hogy ennek az idegesítő, fontoskodó nőszemélynek már dafke se fogadnék szót. Lehet még túl élénken élnek bennem a középiskolai élményeim és küzdelmeim, hogy ezt objektíven ítélhessem meg.

Először a kereszténységről beszél az osztálynak, rengeteg vitát robbantva ki, mivel a többség muszlim. Egy templomba is elviszi őket, ahol szerintem egy meglehetős erőltetett mondatot hallhatunk az egyik sráctól:

Itt a férfiak és a nők egy oldalon állnak? Nem tudom, sosem voltam templomban, azt sem tudtam, hogy bejöhetünk.

Igen, abszolút elismerem, hogy a legtöbb vallás szokásairól nagyon keveset tudok (ezt is hangoztattam rengeteget a gimiben, hogy túl sokat tanulunk a kereszténységről, míg más vallásokról gyakorlatilag semmit), persze szégyellem is, de pont ezért mert gyakorlatilag az egész európai oktatásrendszer arra épül, hogy a csapból is a kereszténység folyik, én nem tudom elhinni, hogy egy 16-18 éves fiatal ne tudja, hová lehet állni egy templomban. Nem azt mondom, hogy baj, ha ez mégis így van, csak gyakorlatilag lehetetlennek érzem.

Guegennek meghal egy rokona, így helyettesíteni kell, de minden más tanárt tökéletesen kikészít az osztály. Ez is egy ilyen levegőben lógó szál marad, kedvesen annyival intézi el a film, hogy egy kollégája odamegy Guegenhez, hogy hallottam, hogy meghalt az anyád, részvétem, főleg, hogy az osztályod is kezelhetetlen. Hogy mi?? 1) mire volt jó, hogy beletették, hogy meghalt az anyja? 2) ha már beletették, miért nem kezelték a helyzetet? Na szóval ezen a ponton jön be a verseny ötlete, a tanárnő témát is ad „Gyerekek és fiatalok a koncentrációstáborokban.” És ezen a ponton tesz fel egy lány egy olyan kérdést, amit én is marha szívesen feltettem volna a film készítőjének:

Miért beszélünk folyton a zsidókról, ha alig van közöttünk zsidó?

Mármint persze nem konkrétan ezt a kérdést, de a film szinte végig a muszlimokat érő igazságtalan zaklatásokat mutatja be. Ha már vallási problémákat akar kezelni, miért nem kezeli a meglévőket? Egy lányról mondják ki konkrétan, hogy zsidó, igazából ennek sincs jelentősége, mint ahogy gyakorlatilag egyik diák karaktere sincs pontosan kidolgozva. Miért nem lehet ez a film az ami? Miért van szükség a holokauszt köntösére ahhoz, hogy aktuális problémákról beszéljünk?

Szóval elsőre mindenki kiugrik, nem akarnak plusz feladatot, úgy sem sikerülhet. Összesen ketten jelennek meg a foglalkozáson, majd valamilyen újfent ismeretlen módon egyszer csak besétál az egész osztály. Csoportokban kell dolgozniuk, könyveket olvasnak el, filmeket néznek meg, kiállításokra járnák, beszélnek egy túlélővel és ahogy egyre mélyebbre merülnek a borzalmakban, úgy lesz egyre fontosabb számukra a téma, magukénak érzik. Mindenki hozzátesz valamit, ami őt különösen izgatja, tetovált kezekről képeket, rajzokat, fényképeket, s egy idő után mindannyikhoz tartozik egy gyerek, aki megjárta a haláltábort és valamilyen feljegyzés, rajz, emlék maradt utána.

Közben lezajlik egy teljesen felesleges értekezlet a tanárok, a szülők és a diákok között, ahol a szülők szeretnék, ha nem csak a kendőt, de a hosszú szoknyát is kitiltanák az iskolából, de az első jelenetben negatív figurának beállított igazgató ebbe már nem megy bele, mert ez akár divatnak is felfogható. (Halkan megjegyzem hordanak nők divatból is kendőt) Meg arról, hogy az egyik srác túl sokat hiányzik, de ezt akár el is lehet nézni, hiszen beteg az apja.

Körülbelül innentől kezdve a nem a holokauszthoz tartozó részek menthetetlenül szétcsúsznak, felvillanthatnék még itt képeket alkoholista anyákról, meg utazás alatt gondozott papagájról, de igazából nem lenne értelme, mindannyiszor csak azt tudom elmondani, mennyire befejezetlenek, képszerűek a diákok.

Külön kiemelném, hogy a történet vége mérhetetlen nyálas. Egy olyan osztályban, ahol 10 ember bukásra áll több tárgyból, és alapvetően nehezen kezelhető mindenki, összehozni egy olyan projektet ami egy mérhetetlen nívós verseny (miniszterek vannak jelen a díjátadón) első helyezettje lesz, kicsit rózsaszín és szivárványszagú nekem. Ahogy a film végét is furcsállom. Az utolsó jelent, ahogy a következő osztályát megkapja Guegen, és elmondja szóról szóra ugyanazt a szöveget, mint a film elején ennek az osztálynak. Lehet ez csak keretes szerkezetet szeretett volna adni, vagy bemutatni, hogy nála minden osztály egyenlő esélyekkel indul, de belőlem pont azt váltotta ki, hogy de akkor ez az osztály nem volt egyedi, nem volt különleges, nem volt mindenki személyenként kezelve.

Összefoglalás:

Milyen a film a saját kategóriájában (dráma)?  A holokausztról szóló részek valóban szívfacsaróak, a kerettörténet is fontos kérdéseket tesz fel, de sajnos szétesik

Milyen a képi világ? Nincs rá jobb kifejezésem: európai filmes képi és színvilága van.

Milyen a hangzás? Meglepően jó zenéje van a filmnek, nem csak háttérzaj, hanem valóban jelentést hordoz, általában egy szál zongora. Zeneszerzője az a Ludovico Einudi, aki a Fekete hattyú előzeteséhez, és az Életrevalókhoz is készített zenét.

Milyen a történet? Kicsit rózsaszín, és kicsit szétesik, nem a legjobb.

Milyenek a színészek? Szinte megjegyezhetetlen mindenki. Túl sokan vannak és senki nem emelkedik ki igazán.

Mikor ajánlom a filmet:

• ha szeretnél elgondolkozni
• ha nem bánod, hogy felkavar a holokauszt témája
• ha kifejezetten érdeklődsz a filmek iránt, amik ebben a tárgykörben készültek
• ha szereted a francia filmeket

francia filmdráma, 92 perc, 2014, 18 éven felülieknek

Egy francia fiatalokból álló csapat furcsa mindennapjait ismerhetjük meg ez alatt a röpke 92 perc alatt (amiből több, mint tíz perc stáblista, szóval tökéletes „csak még egy film, mielőtt aludni mennék” kategóriában). Végignézhetjük a bulikat könnyű és kemény drogokkal, tengernyi alkohollal, szexszel, s hogy a fél társaság escortnak áll. És hogy hol áll meg a történet? Sehol.

Kénytelen vagyok írni kicsit arról, hogy is választok filmet, mikor nem csak a TV elé süppedek, és két like között a képernyőre pillantok. Nagyon sokan, szinte minden ismerősöm IMDB, vagy port.hu pontszám alapján dönt, mit is néz meg. Ez az egyik legrosszabb ajánlás véleményem szerint, főleg ha európai filmekről van szó. Egyszerűen nem ezekre a filmekre van kihegyezve az a közönség, aki az IMDB-t használja. A top250-ben Almodóvár egy vagy két filmjét leszámítva, szinte nem került európai film, de ebből talán nem arra kellene következtetnünk, hogy csak Ámerikában csinálnak jó filmeket. Szóval a The smell of us 5,1 illetve 6,1 pontot kapott a fent említett oldalakon. Érdemes megnézni, hogy a port.hu-n ez mindössze 7 ember értékelése, ami technikailag már lehet statisztikai adat (páratlan szám, szóval jók vagyunk), de azért ezt nem kellene mérvadónak tekinteni. Szóval én minden héten megnézem, hogy milyen filmek jelennek meg a magyar mozikban, és megnézem az előzetest. Ha az előzetes tetszik, a film a listámra kerül, ha nem, akkor maximum akkor nézem meg, ha az HBO-n szembejön, nem keresem külön. Fair módszernek tartom, mindegyik film körülbelül egyenlő eséllyel indul, cca 2 perce van, hogy ámulatba ejtsen. Álljon itt erre példaként ez a trailer:

Hadd essek túl először a magyar szinkronnal kapcsolatos problémáimon, hogy utána már nyugodtan beszélhessek a pozitívumokról. Nem vagyok szinkron ellenes sznob. Kicsit sem. Szerintem annak is meg van a maga bája, a fantasztikuma. Például mikor Woody Allent Kern András szinkronizálja az csoda számomra, hogy populárisabb legyek, mintha Morgan Freeman narrálná az életedet. De sajnos a csodák most elmaradtak. Maguk a színészek nem különösebben rosszak, csak a szöveg, amit a szájukba adnak rettenetesen hullámzó, olyan borzalmaktól, hogy „ki hoz cuccot este”, az egészen valószerűekig, mint „frankón úgy éreztem, mintha véres lenne a gecije”. Egyébként fogalmam sincs, hogy 80-as évek vége óta mégis ki ejtette ki a száján, hogy frankón (persze mivel csak ’98-ban tanultam meg beszélni, egyébként se nagyon hallhattam szlenget a nyolcvanas évek előttről).

Cím. CÉ, mint Cecil, Í, mint ÍÍÍÍlona, M, mint Miklós. CÍM!!! Nem értem miért ilyen perverziója a Magyaroknak ukmukfuk átnevezni filmeket. Alien, Scary Movie, Notting Hill, Metro (Két túsz között) és a végtelenségig sorolhatnánk. Értem én, hogy szeretnének valami saját ötletet, egy kis pluszt belecsempészni a címbe, de ez legtöbbször épp fordítva sül el. Kezdjük ott, hogy a The smell of us egy meglehetősen erős utalás akart lenni a Nirvana – Smells like teen spirit című számára, amit figyelembe kellett volna venni. Saját véleményem mondjuk az, hogy túl sokszor utaltak a címre. Jelenetek telnek el azzal, hogy bulizás, táncolás közben egymást szagolgatják, sőt még beszélnek is arról, hogy kinek milyen szaga van, ráadásul egy elég érdekes párbeszédben „- Még mindig érzem annak a mocsoknak a szagát magamon. – Dehogyis, baba szagod van.” Szóval ez kicsit túl van pörgetve, de ha már ilyen fontos a film készítőjének, akkor elég jó lenne ragaszkodni a címhez. Tovább megyek, ez egy francia film, de a The smell of us az eredeti cím, így, angolul. Ha a franciáknak megfelelt az angol, akkor nekünk miért nem? Arról nem is beszélve, hogy egy vígjáték sorozat fut Szégyentelenek cím alatt, amivel nem hogy össze lehet keverni ezt a filmet, de szinte kereshetetlen.

És most végre beszéljünk ténylegesen a filmről. Kicsit féltem, hogy ez is egy olyan bizonyos erkölcsi fejlődést szolgáló film lesz, hogy a háromnegyedéig a féktelen bulit látjuk, majd átcsap ógörög tragédiába teljes értékvesztéssel, és az utolsó pillanatig nyomaszt, ami után 2 napra megfogadod, hogy többet nem iszol és a cigiről is leszoksz, majd egy hét múlva vissza (lásd Requiem for a dream). Végig az a pozitív benyomásom volt a filmről, hogy nem ítélkezik. Nem mondja meg, hogy amit látunk az jó, vagy rossz, egyszerűen csak van. A fiúk prostituálódását is inkább tényként közli, mint vészhelyzetként. Persze láttatja a dolgok árnyoldalát, hogy milyen fájdalmas még a fenekét beszappanoznia is a – már már ironikusan – angyalszerű srácnak, hogy milyen nyomasztó azt a becézést hallani egy kuncsafttól, amit az anyja mond neki és még sorolhatnám, de maradjon a filmre is.

Mivel tudtam, hogy szexjelenetekkel lesz tele a film, kicsit megrökönyödtem az első pár jelenetnél, hogy milyen fiatal színészek is játszanak a filmben, hogy róluk tényleg meztelen videókat csináltak? Végül is nem. Szinte minden szereplőt látunk szexhelyzetben a film alatt, de a legfiatalabbnak látszó fiúkat szerencsére nem. Nem lesz pornó a filmből, ami egy nagyon jó pont ebben a környezetben, nincsenek 5-10 perces aktusok. Hogy az miért is volna zavaró? Az Adéle élete egy nagyon jó példa olyan filmre, amit utólag belegondolva nem moziban kellett volna megnézni. 5-6 perces tökéletesen látszó, nem elművészieskedett szexjelenetek és az ember ül, és feszeng, mert másik 200 ember nézi még a vetítést. Kettővel melletted már ülnek. Az hagyján, ha te felizgulsz, de ha az 50-es néni-bácsi duó a túloldaladon. És szorít a feszültség, hogy mindenki csinálna valamit, de senki nem csinál semmit. Szóval ezt a kellemetlenséget kikerüli a film, de itt azért meg kell említeni egy fontos részletet. Mindenféle rejtegetés és takargatás nélkül látjuk férfiak aktusait, szinte csak azt, eltérő nemű párokról nem igazán van felvétel. Szóval férfi fenekek, herék, és farkak kendőzetlen látványa, amivel most még elég sok nézőt tud veszteni egy film. Nem feltétlen így egyenesen a homofóbi miatt, egyszerűen csak sokkal kevesebbet látunk, és talán sokkal kevesebben is akarnak látni meztelen férfi testet egy filmen. A nőket megszoktuk, már szinte fel sem tűnik egy pár mell látványa, szinte díszletnek is használhatóak (lásd Saul fia, ahol csak és kizárólag női hullák voltak).

Üdítő változatosság hát, hogy a férfiakat sem takargatja a film, bár a homoszexualitásról időnként érdekes mondatok hangzanak el. Két srác között kialakuló konfliktus, hogy egyikük szerelmes a másikba, de az nem viszonozza az érzéseit „Én csak készpénzért dugok faszikkal.” Felmerül a kérdés, hogy ez csak egy védelmi mechanizmus az elköteleződéssel szemben, és a fiú hazudik? Változik e a prostitúció megítélése attól, hogy szexuális beállítottságodtól eltérően nyújtasz szolgálatokat?

Illetve van egy másik kijelentés, a csapat egyetlen lánytagjától, akinek karaktere sajnos kicsit elnagyolt „Manapság minden srác buzi” Feltétlenül jelentést kell-e ennek tulajdonítanunk, vagy csak az irigység beszél a lányból? Mit kell értenünk ez alatt a mondat alatt? A változó szerepekre akar utalni, vagy egyszerűen csak egy odavetett mondat?

Van még két dolog, ami mondhatni a levegőben lóg. Hogy ők egy deszkás banda. Nem vagyok otthon a párizsi tinédzserek között dívó dolgokban, de 2014-ben szerintem ez ugyan olyan béna dolog volt, mint a roller. Valahogy nem derül ki, hogy miért is olyan fontos ez a történet szempontjából, mert annál többnek kell lennie, mint ilyen összekapcsoló elem a szereplők között. És itt jön a másik. Az egyik srác folyton videóz mindent. MINDENT. Mivel hát egymás előtt szexelnek, hogy máshogy, azt feltétlen, hogy hogy vernek össze egy kissrácot, hogy pisil a csaj egy vödörbe, leginkább bármit. És a film legvégén még fel is teszik neki ezt a kérdést, hogy mégis miért csinálja ezt, és valahogy valamiért nem kapunk választ.

Összefoglalás

Milyen a film a saját kategóriájában (dráma)? Működik a történet, nem ez a legjobb dráma, de megállja a helyét

Milyen a képi világ? Kifejezetten igényes, megtervezett, szép képek.

Milyen a hangzás? A szinkrontól tartózkodnék, de egyébként semmi említésre méltó.

Milyen a történet? Érdekes, jól követhető, tisztában van a kereteivel.

Milyenek a színészek? Sajnos a rengeteg gyerek vagy fiatal színész miatt, nincsenek igazán kiemelkedőek.

Mikor ajánlom a filmet: 

• ha beleférnek a szemérmességedbe a sokat mutató szexjelenetek
• ha csak rövid időd van filmet nézni
• ha még nem az általános szókincsed része az „ezek a mai fiatalok” és a „bezzeg az én időmben”
• ha szeretsz komfortzónádon kívülre kerülni, és szívesen gondolkodsz el dolgokról egy film után